Biográfia
2010. Augusztusában megjelentetik első nemzetközi kislemezüket. A Puskás (Pancho Bum-bum-bum) című négy dalos maxi cd-n az Ocho Macho zenekar legújabb dala lesz hallható magyar és spanyol nyelven. A dallal Puskás Ferenc előtt tisztelegnek, aki ötven évvel ezelőtt nyerte ...
2010. Augusztusában megjelentetik első nemzetközi kislemezüket. A Puskás (Pancho Bum-bum-bum) című négy dalos maxi cd-n az Ocho Macho zenekar legújabb dala lesz hallható magyar és spanyol nyelven. A dallal Puskás Ferenc előtt tisztelegnek, aki ötven évvel ezelőtt nyerte meg a BEK-et a Real Madrid-nak. A magyar szöveget Kowalsky szerezte, harmónikán közreműködik Maszkura. A dalt hallva hívta meg a bandát a madridi Oferta Special zenekar egy közös koncertre 2010.június 19-én, így a 2010-es futball vb pár mérkőzését a Santiago Bernabeu stadion környékén nézték a fiúk, megadva a módját a Pancho helyi premierjének. Kint létük alatt a Real Madrid magyar szurkolói tagozatának vezetője, Dévai Márk is fogadta a fiúkat, hogy átvegyen egy tiszteletpéldányt a maxi cd-ből, melyet eljuttat a Real Madrid média osztályára is. A dalhoz természetesen terveznek egy videoklipet is, lehetőleg a tehetséges mai magyar labdarúgók közreműködésével (u21-es csapat). A megjelenést támogatja a Puskas.com (alapítvány), a Real Madrid magyar szurkolói tagozata, valamint a Budapest Honvéd FC. Céljuk, hogy ez a dal, egy igazi magyar futball induló lehessen, melyet hallva büszkén vonulhatnak ki a hazai futballcsapatok a gyepszőnyegre.